~ 3. fejezet ~

Lena 

Reggel van. Újra kelhetek fel hatkor, hogy még hét előtt bőven bent legyek. De ez valahogy, nem jött össze. Nagy nehezen kitornáztam a szemem, és egy mellkassal szemezhettem. Valami meleget éreztem a kezemen, ezért lepillantottam. "Valaki fogja a kezem. Azért mégse lehettem tegnap kiütve, hogy erre ne emlékezzek!De ki a faszom ez?!" felpillantottam, és megláttam Eren békésen alvó arcát. De vajon miért foghatja a kezem?

 Az csak egy dolog, hogy az éjjel a szüleimmel álmodtam. Ugyan az játszódott le, mikor eldöntöttem, hogy ide jövök. Aznap este, anya és apa veszekedtek. Végül, kijelentették egymásnak, hogy elválnak. Naaagyon jó dolog, elvált szülők gyerekének lenni, sőt, félárvának! De...miért fogja a kezem, ez az idióta? 

 Óvatosan kiszedtem a kezem az övéből, és felültem. Az Ő ágyában ültem. A biztonság kedvéért végignéztem magamon. Még mindig a tegnapi ruha volt rajtam, ami megnyugtatott. "Legalább nem csináltunk semmit az este..." átmásztam a fiún, és halkan elmentem a mindenes szobába. Kikerestem egy mára megfelelő ruhát, és bementem a fürdőbe. Felvettem a térdénél szaggatott farmerom, hozzá a fekete Twenty One Pilots-os pólóm. A hajam, nagy nehezen kifésültem, majd  szokásosan összefogtam. A fejemmel is kezdtem valamit, illetve betettem a kontaktlencsém, azért szemüvegben mégsem akarok mászkálni. Kitotyogtam, teljes harckészültségben, és beálltam a konyhába kávét főzni. Amint ezzel is kész lettem, Letelepedtem a szőnyegre, az asztal elé, és bekapcsoltam a gépem Halk mozgolódást hallottam meg, de Én csak a képernyőre meredtem, ugyan úgy. Rápillantottam gép jobb sarkában lévő időre. 6:55. Lehúztam a kávém, felkaptam a telefonom, a vállamra a táskám, rohantam is a cipőmért. Gyorsan felhúztam, felkaptam a pulcsim, és már rohantam is ki. 

 A szokásos útvonalon suhantam végig, majd orra baszódva. A suli, és a kolesz között van egy udvar, park, vagy tudja a nemlétező micsodám mi az. Az a lényeg, hogy vannak füves részek, virágok ültetve, padok, lebetonozott út, és az egész közepén egy szökőkút. Maga a suli épülete pedig...tele van ablakokkal, falai fehérek, és a fő bejáratnál - mert ugye vannak itt olyanok is, akik nem laknak a koleszben- cseresznyefák. Meg persze, ennek is van három emelete. Mert ugye, ki is vagyok Én, hogy tudjam, miért van egyben a gimi az általános iskolával?Csak egy átlagos lány vagyok, aki a diáktanács elnöke, otaku, és az átlagos testmagasságnál jóval alacsonyabb. Tökéletesen jellemeztem magam!

 Bevágódok a diáktanács terembe, és levágom magam a helyemre. Nagy nehezen kezdek neki a papíroknak, amikre őszintén szólva sem figyeltem. Rohadtul kattogott az agyam azon, hogy mi a lóheréért fogta Eren a kezem. A fogaskerekek rohadt hangosan kattogtak a fejemben, mikor kicsapódik az ajtó. Hanji száguld be, és vágja le magát mellém. 

- Széééépségesen széééép reggelt kívánok, Lenaaaa! - mondja szinte énekelve. 

- Mennyi kell?- kérdezem, az orrnyergem masszírozva. Általában, ha ilyen rohadt jókedvűen rohan be, és köszönt engem, mindig pénz kell neki. Kivéve, ha nem, mert akkor kaja. 

- Honnan veszed, hogy nekem pénzre van szükségem?Egyszerűen csak nem lehet jó kedvem? - kérdezte felháborodott hangon. Felvontam az egyik szemöldököm, és egy mindent tudó nézéssel meredtem rá.- Jó, oké...de kivételesen nem pénz vagy kaja kell! - szegte fel az orrát, mintha büszke lenne ezzel magára. 

- Csak mondd, és hagyj békén. - sóhajtottam. 

- Kéne a kémia és fizika házi.... - a szemeim elkerekedtek.  

- Neked...?Hanji Zoe-nak, kémia házi? - mutogattam egyfolytában rá. Elég hülye fejet vághattam, mivel elröhögte magát. - Hanji, Te beteg vagy?

- Tegnap sokáig tanultam a törit, és elfelejtetteeeem. - mondta nyávogó hangon. - Lééééégyszi Lena! - kulcsolta össze a kezeit. Sóhajtva megforgatta, a szemem, és kihalásztam a könyveim, majd elé dobtam őket. 

- Még valami? - már tudtam rá a választ. 

- A matek házi, és egy ötös! - kiszedtem a pénzt a zsebemből - mindig teszek félre ennek az idiótának- és a matek könyv tetejére rakva elé raktam. Buzgón írni kezdte a háziját, Én pedig hátradőltem. Halk beszélgetések hallatszódtak be a zárt ajtó mögül, illetve meghallottam Eren és a haverjai nevetését. Előszedtem a táskámból a telefonom, amit harckészültségbe letettem az asztalra, majd előhúztam a még be nem fejezett Death Note-om. Nekikezdtem az olvasásnak, de valahogy nem tudtam rá figyelni. Teljesen belebújtam, de Eren rohadt aranyos nevetésétől nem tudtam figyelni. Főleg miután meghallottam, hogy mi is a téma. Rólam beszéltek, Eren pedig szokásosan hebegett mindenfélét, beszélt össze-vissza, még úgy is ki tudtam venni hogy zavarban van, hogy nem is láttam. Ekkor egy hatalmas puffanás ütötte meg a fülem. Szobatársam hangjától rózsaszínes színben pompázó arccal néztem fel. Hanji vigyorgott egyet, megütögette jó erősen a fejem, és visszaült velem szembe. Beszédre nyitotta a száját, mikor a telefonom rezegni illetve csörögni kezdett. Felé kaptam a fejem, és megláttam anya nevét villogni a képernyőn. Egyből fel is vettem, és beleszóltam. 

- Mondd. - jelentettem ki, unott hangon. 

- Szia Kicsim!Most hol vagy? - kérdezte, hangjából csak úgy sugárzott az öröm. 

- A diáktanács terembe...miért? - kérdeztem furcsállva. Miért érdekli az, hogy hol vagyok?Nem mindegy az neki?

- Csak szerettem volna tudni. Egyébként, két hét múlva megyek! - ekkor lefagytam. Percekig csak meredtem az asztalra, Ő pedig szólogatott. A csengő vert vissza a valóságba, illetve az, hogy Hanji rázogatott. 

- M...most mennem kell! - azzal leraktam. Felkaptam a táskám a vállamra, a könyveimet a hónom alá csaptam, és rohantam is ki. Rutinosan rohantam be a 3. D terembe, és kerestem is a helyem. Szerencsére, pont a "BFFF"-em mellé raktak. Igen, Hanji mellé, és Ő nevezett el így "minket", de az lényegtelen. Ledobtam a táskám a pad mellé, és levágtam magam a székre. Észre sem vettem, a tőlem -átlósan- két padra ülő Eren-t, aki furcsán méregetett. Meredten figyeltem a padom, szerintem pislogás nélkül. Egy kezet éreztem meg a vállamon, amitől összerezzentem, és felnéztem. Gyönyörű palackzöld szemeiben ijedség tükröződött, és leguggolt elém. Megfogta a kezem, amit egyből ki is rántottam. 

- Lena...-kezdte halkan. Kereste a tekintetem, de Én azt a padom szélének szenteltem, félig elfordítva a fejem. - Minden rendben? - hangjában is az ijedség csengett. Lassan bólintottam, majd bejött Hanji, szorosan mögötte a tanár is. Őszintén szólva sem figyeltem a mondandójára, egyetlen dolog kattogott az agyamban, mégpedig az, hogy anyám idejön. Ide, hozzám, vagyis a pasijához. Nem nagyon érdekelt, ki is lehet az, csak az érdekelt, hogy eddig miért nem keresett.  Ezalatt a 3 és fél, lassan 4 éve nem is keresett, most pedig hirtelen fontos lettem neki. Egyedüli gyerek, akit eddig le se szart, még csak azt sem mondta, hogy egyáltalán ITT van egy palija. De nem hogy itt, hanem amúgy is.  ÉS méghozzá tanár, ami annyit tesz, hogy akár engem is taníthat a csávó. És most, hogy ide akar jönni, ezer százalék, hogy be fog neki mutatni, amit Én kurvára nem akarok, mert minden idegen embert utálok. Meg a 75 százalékát azoknak, akiket ismerek. 

 Nagy nehezen túléltem a napot, Hanji sem nagyon idegelt ki a marhaságaival, úgyhogy már csak az elsősök korrepetálása maradt. Aminek, mint mindig, most is rohadtul örültem. Ott ültem, azzal a két segg hülye, kanos fiúval, egy teremben. Egyedül. Magyaráztam nekik, mit-hogy kell, a legelső pad előtt lévő széken. Nem egyszer próbálkoztak, de nem jött össze nekik. 

- Mondd csak Lena-senpai... - szólalt meg, a kék hajú egyén, ismertebb nevén Kai.Unottan néztem rá, és folytatta. - neked milyen pasik jönnek be? - erre még a lélegzetem is elállt. A másik meg biztatott, hogy válaszoljak. Gondterhelten sóhajtottam egyet, és felkönyököltem az asztalra. 

- Nem két ilyen taknyosnak terveztem elmesélni a szerelmi életem. De ha már így rákérdeztél, lehetőleg idősebb legyen!- erre mindketten elszomorodtak. 

- Lena-senpai! - nézett fel rám, hatalmas szürkés-zöldes szemeivel Ren. Felvontam az egyik szemöldököm, és vártam hogy kérdezzen, vagy mondjon valamit. - Tetszik neked most valaki? - szemeim elkerekedtek, és enyhe pír ült az arcomra. A két fiú összenézet, Én pedig lehajtottam a fejem.

- Jelenleg nincs....azt hiszem.... - ekkor felpillantottam az órára. Lassan fél öt felé járt az idő, így felvettem a padról a telefonom, és felálltam. - Menjetek haza. Mára ennyi volt! - mondtam, és felvettem a szék mellől a táskám. A vállamra dobva visszaraktam a széket, és elindultam ki. Végigsuhantam a suli bejárata felé, ahonnan aztán a park-részhez fordultam. Lassan sétáltam végig, és nézelődtem. A hold tökéletesen megvilágította a szökőkutat. Semmi zaj, a tücsök ciripelésen kívül csak a bakancsom sarka adott ki némi hangot. 

- Lena?Te itt?Ilyenkor? - törte meg a csendet, egy ismerős hang. Tekintetem elemeltem a hatalmas, fehér szökőkútról, és megpillantottam Hanji-t.

- Most végeztem a korrepetálással. Miért? - léptem mellé, és együtt folytattuk a sétánkat. 

- Kérdeztem Eren-től, hogy hol vagy, azt mondta nem tudja, így eljöttem megnézni merre vagy! - mosolygott rám. - Amúúúúúúgy...délelőtt miért voltál úgy lefagyva? - szinte megállt bennem a vér. 

- Anyám hívott. Ide akar jönni, két hét múlva utazik. - mondtam, végig a járdát nézve. 

- Ide?Franciaországból Japánba? - kérdezte, teljesen meglepődött hangon. -  Hogy-hogy?

- Összejött valakivel, és a pasas itt lakik, illetve tanár. Így, Ő nem tud anyához költözne, ezért jön ide. - magyaráztam. 

- De aranyooooooooos! - visított, és ugrándozni kezdett.- És mi van, ha Minket is tanít az a férfi? 

- Ezen agyaltam. De akkor már rég megemlítette volna!Vagy nem? - néztemf el rá bizonytalanul. Ingatta a fejét, és tovább faggatott. Amint felértem a szobánkhoz - hál' a Jóistennek, nem kell kilométereket sétálnom, mivel a folyosó végén "lakik"-,elköszöntem tőle, és bementem. Halkan nyitottam be, és vettem le a cipőm, a pulcsimmal együtt. Lábujjhegyen lépdeltem be, és letettem a pult elé a táskám. A kanapé felé pillantottam. A fiú, ott aludt rajta, összegömbölyödve. Arca enyhén rózsazsínes volt. 

 Az ágyához léptem, levettem róla a pokrócot, és betakartam vele. Pár pillanatig figyeltem, ahogy békésen szuszog. Barna haján megcsillant a holdfény, így is látszott rajta, hogy biztosan rohadtul puha. Hogy fel ne keltsem,  óvatosan túrtam bele a hajába. Igazam lett. Olyan jó puha volt, akárcsak a szőnyegünk. Elmosolyodtam, és valamilyen oknál fogva, nagyon, nagyon, nagyon rohadtul óvatosan nyomtam egy puszit az arcára. Meg sem rezzent. Megcsóváltam a fejem, elmentem a pizsamámért, majd letusoltam. Letelepedtem az ágyára, majd bebújtam a takaró alá. Orrig betakarózva figyeltem a fiút. Megnyugtató volt, egy pillanat alatt elnyomott az álom.